Kősüllő (Stizostedion volgense Gmelin)
Kősüllő – Sander volgensis (Gmelin, 1788)
Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Volga pikeperch
Német név: Wolgazander
Kősüllő ismertetőjegyei
Megnyúlt, aránylag alacsony, oldalról lapított testű hal. Feje hosszú, a szeme nagy, ehhez mérten az orra rövid, nem sokkal haladja meg a szem átmérőjét. Szája csúcsba nyíló, elég nagy, de fölső állkapcsának vége nem ér túl a szem középvonalán. Szájában erős fogak ülnek, de a többi közül kiemelkedő ebfogai csak a 10-15 centinél kisebb, fiatal példányoknak vannak. Körülbelül azonos magasságú hátúszói közül az elsőben 12-14 tüske, a másodikban 20-22 elágazó sugár számolható. Farokúszója jól fejlett, a széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója rövid, benne 9-10 osztott sugár van. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 70-83. Zöldesszürke oldalát határozottabb vonalú sötét haránt sávok tarkítják. A nagyobbak testhossza 25-30, esetleg 40 cm. A hazai horgászrekord 3,2 kg (1980).
Kősüllő – Hasonló fajok
Legjobban a süllő hasonlít hozzá, de annak orra és teste nyújtottabb, oldalainak haránt sávozása szabálytalanabb és elmosódottabb, a szája nagyobb – fölső állkapcsa nemcsak a szem középvonalán, hanem többnyire a hátulján is túlér –, és a nagyobb példányoknak is van ebfoga. A sügér magasabb hátú, és első hátúszójának végén egy nagyobb fekete folt van.
Kősüllő környezete
Elsősorban a dévérzónában él, bár kisebb számban a márnazónában is előfordul. Az állóvizek közül a sekély, iszapos medrű tavakban, holtágakban illetve a tavak és holtágak ilyen jellegű részein jelentősebb állományai alakulhatnak ki, de az elmocsarasodott vizekben nem él. A síkvidéki víztározókban kezdetben még ritka, de a feltöltődés előre haladásával nő a gyakorisága. Többnyire ragaszkodik a nagyobb víztérhez, ahol a rosszabb vízminőséget is elviseli, de kis vizekben nemigen találjuk meg.
Kősüllő tápláléka
Kezdetben planktonszervezetekkel, majd fenéklakó gerinctelen állatokkal táplálkozik, az idősebbek pedig fokozatosan áttérnek a ragadozásra, apróbb halakat fogyasztanak.
Kősüllő szaporodása
Három- vagy négyévesen válik ivaréretté, szaporodása márciustól június végéig is elhúzódhat. Íváskor a növényekkel benőtt szélvizekbe, folyóknál az elöntött hullámtérre vonul. A növényzetre tapadó megtermékenyített ikrát nem őrzik a szülők. Az ikraszám nőstényenként általában 30-80 ezer között mozog.
Kősüllő elterjedése
Kizárólag Európában, ezen belül pedig csak a Fekete-tengerbe és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. A két legnagyobb elterjedési körzete a Duna és a Volga medencéje. Hazánkban őshonos.
Kősüllő jelentősége
A kősüllő természetes vizeink halászatában kisebb, a horgászfogásokban valamivel nagyobb jelentőséggel bír. A kifogott mennyiség azonban még a horgászzsákmányban is csak 1-10 százaléka a süllőének, tehát a kősüllő nem tartozik a gazdaságilag igazán fontos halaink közé. Húsa egyébként kitűnő minőségű, a süllőével egyező értékű. Európában sebezhető fajok között tartják számon.
Forrás: Digitális Tankönyvtár
Forrás: Wikimedia Commons