Balatoni Horgászrend
Érvényes a területi jegy hatálya alá eső összes vízterületen
A Balatonon és vízrendszerén a halgazdálkodásra jogosult a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt. (8600 Siófok, Horgony u. 1.) A balatoni horgászoknak a jogszabályokon túl a helyi viszonyokhoz igazodó, néhány kérdésben a hatályos jogszabályoknál szigorúbb, Balatoni Horgászrend előírásait is meg kell ismerniük és be kell tartaniuk. A szabályok ismeretének hiánya nem mentesít a következmények alól.
Szabályaink a horgászat igazi célját igyekeznek segíteni: a sportszerű halfogást, a kifogott hallal való kíméletes bánásmódot, a szabadidő kulturált eltöltését, az egészséges kikapcsolódást. Mindezeken kívül törekedtünk rá, hogy olyan szabályrendszert alkossunk, amely igyekszik megoldást találni a balatoni horgászok sűrűn felvetett problémáira, amely megpróbálja megvédeni a Balaton halállományát és amely a tisztességes, sportszerű horgászt a legkevésbé korlátozza. Hisszük, hogy az alábbi szabályok a Balaton halállományának hosszú távú érdekeit, és így a horgászok érdekeit szolgálják.
1. A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt megismerni és a horgászat során betartani a 2013. évi CII. törvény, a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, valamint a Balatoni Horgászrend rendelkezéseit.
2. A 2013. évi CII. törvény és a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet megsértése esetén a területi jegy minden esetben visszavonásra kerül, de az a Balatoni Horgászrend rendelkezéseinek megsértése esetén is visszavonásra kerülhet!
3. Kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a balatoni területi jegy váltásától hosszabb időtartamra eltiltható. Ebben az esetben az eltiltás lejárása után a horgász kizárólag a BHNp Zrt. központjában kaphat újra balatoni területi jegyet. A szabályszegésekről és az elkövetésük esetén kiróható szankciókról Társaságunk honlapján tájékozódhat.
4. A területi jegy megváltásával tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla szabályszegés gyanúja esetén a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.
5. Március 1. – március 31. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászhelyen és a horgászcsónakban tartani, azzal horgászni, továbbá balint, csukát, kősüllőt, sügért, süllőt megtartani TILOS!
6. Április 1. – április 30. közötti időben csak partról szabad horgászni. Ebben az időszakban vízijárműről (vitorlás, csónak stb.), vízi sporteszközről (kajak, kenu, stb.) valamint fürdőeszközről horgászniTILOS!Kivételt képez ez alól az alábbi két partszakasz, ahol kizárólag a part menti nádas szélétől számított maximum 50 m-es sávban engedélyezett a horgászat békés halra 06:00 és 19:00 között (csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászcsónakban és a stégen tartani, azzal horgászni, továbbá balint, csukát, harcsát, kősüllőt, sügért, süllőt megtartani TILOS!). Az időpontok a kikötőből való indulást, valamint beérkezést jelölik! Ezen két partmenti sávon kívül a Balaton területén közlekedő vízijárműben horgászathoz használt eszközt tartani TILOS! A parti bejáróval nem rendelkező víziállásokat (stégeket) az alábbi két partszakaszon kívül csak gázolva szabad megközelíteni. A horgászható partszakaszok:
- A Balaton keleti medencéjének északi partján: Balatonkenesén a Peremartoni HE kikötőjének bejáratától (47°02’21,5”N; 18°04’15,9”E) Balatonfüreden az Aszófői-séd torkolatáig (46°55’55,4”N; 17°51’36,1”E);
- a Balaton középső és nyugati medencéjének északi partján: Örvényesen a Bozsai HE kikötőjének bejáratától (46°54’39,6”N; 17°49’45,2”E) Keszthelyen a Kőolajipari Sporthorgász Egyesület kikötőjétől 150 m-re délre lévő határpontig (46°43’24,3”N; 17°14’48,2”E).
7. Április 15. és június 15. között a Keleti-bozót-csatornán a Bambi-hídtól (46°44’09.0″N 17°33’54.1″E) és a Nyugati-övcsatornána Kéthelyi-hídtól (46°39’58.8″N 17°24’49.0″E) délre eső (felső) szakaszokon (beleértve a Cigány-, a Sári- és a Határ-külvíz-csatornákat is) általános horgászati tilalom van érvényben. Az említett szakaszokon a halgazdálkodási vízterületen és annak partján halfogásra alkalmas eszközzel tartózkodni TILOS! Az említett hidak és a két vízfolyás balatoni torkolata közé eső szakaszokon a fenti időszakban szabad horgászni, de pontyot és harcsát megtartani TILOS!
8. TILOS célzottan olyan halra horgászni, amely méreten aluli (méretkorlátozás alá eső, de azt el nem érő hal) vagy amelynek fogási tilalmi ideje a horgászat időpontjában érvényben van, még akkor is, ha a horgász visszaengedi a halat. Ha véletlenül ismétlődően ilyen hal akad horogra, akkor a horgász módszert és/vagy horgászhelyet köteles váltani.
9. November 1. – március 31. közötti időben vízijárműről (vitorlás, csónak stb.) csak 06:00 és 22:00 között szabad horgászni, az éjszakai horgászat TILOS! A parti horgászatot e korlátozás nem érinti.
10. A felnőtt jegyet váltott horgász 2 db horgászbottal és egyidejűleg 1 db legfeljebb 1m x 1m területű csalihal fogó hálóval horgászhat, melyekkel naponta legfeljebb 5 db darabszám-korlátozás alá tartozó halat foghat, ebből legfeljebb 3 db tartozhat egy fajhoz, de egy fajból sem foghat összesen 10 kg feletti mennyiséget. Ha egy hallal átlépi a 10 kg-os határt, azt megtarthatja, de arra a halfajra aznapra be kell fejeznie a horgászatot. A darabszám-korlátozással nem védett halakból naponta 10 kg-ot foghat.
11. Az ifjúsági jegyet váltott horgász 1 db horgászbottal és egyidejűleg 1 db legfeljebb 1m x 1m területű csalihal fogó hálóval horgászhat, melyekkel naponta legfeljebb 3 db darabszám-korlátozás alá tartozó halat foghat, ebből legfeljebb 2 db tartozhat egy fajhoz, de egy fajból sem foghat összesen 10 kg feletti mennyiséget. Ha egy hallal átlépi a 10 kg-os határt, azt megtarthatja, de arra a halfajra aznapra be kell fejeznie a horgászatot. A darabszám-korlátozással nem védett halakból naponta 5 kg-ot foghat.
12. A gyermek jegyet váltott horgász 1 db horgászbottal és egyidejűleg 1 db legfeljebb 1m x 1m területű csalihal fogó hálóval tetszőleges módszerrel (fenekezés, úszózás, pergetés stb.) horgászhat, melyekkel a darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta 1 db-ot, a darabszám-korlátozással nem védett halakból naponta 3 kg-ot foghat.
13. A felnőtt horgász az éves területi jeggyel az év során összesen 100 db, az ifjúsági horgász 50 db, a gyermek horgász pedig 20 db darabszám-korlátozással védett halat tarthat meg. A kvóta elérésekor a második területi jegy emelt áron váltható, harmadik jegy váltására viszont nincs lehetőség!
14. 24 órás területi jeggyel összesen a törvény által egy napra meghatározott darabszám fogható!
15. 72 órás területi jeggyel összesen a törvény által három napra meghatározott darabszám fogható, a törvény által meghatározott napi korlátozás szerint.
16. A Hajózási Szabályzat szerinti kishajó vagy magasabb kategóriába tartozó (lajstromszámmal rendelkező) vízijárműről horgászni kizárólag általános területi jegy birtokában szabad! Az éves partközeli jeggyel rendelkező horgásznak lehetősége van kiegészítő általános napi területi jegyet váltania.
17. A 133/2013. (XII. 29.) VM rendeletben foglalt méretkorlátozásoktól eltérően az alábbi fajok esetében az itt meghatározott méretkorlátozás érvényes: ponty: 35 cm, süllő: 35 cm, balin: 45 cm, csuka: 45 cm. A harcsa a tilalmi idejében mérettől függetlenül védettséget élvez!
18. A 133/2013. (XII. 29.) VM rendeletben foglalt darabszám-korlátozástól eltérően balinból naponta 1 db tartható meg.
19. Az orrcsúcstól a faroktőig mért 70 cm-nél nagyobb pontyot megtartani TILOS!Az ilyen pontyot a horgász köteles (az esetleges gyors fotózást követően) haladéktalanul és kíméletesen visszaengedni.
20. Az orrcsúcstól a faroktőig mért 70 cm-nél nagyobb süllőből naponta 1 db tartható meg. A horogra akadó további 70 cm-nél nagyobb süllőt a horgász köteles (az esetleges gyors fotózást követően) haladéktalanul és kíméletesen visszaengedni.
21. Az orrcsúcstól a faroktőig mért 75 cm-nél nagyobb csukából naponta 1 db tartható meg. A horogra akadó további 75 cm-nél nagyobb csukát a horgász köteles (az esetleges gyors fotózást követően) haladéktalanul és kíméletesen visszaengedni.
22. A sügér legkisebb kifogható mérete 15 cm, melyből naponta összesen 2 kg tartható meg. (A sügér az éves 100 db-os kvótába nem, de a naponta fogható 10 kg egyéb halba beleszámít.)
23. A Balatonon és vízrendszerén fogott menyhalat megtartani TILOS!
24. A fogási naplóban kódszámokkal megjelölt halfajok fajonkénti rögzítése a megfelelő kódszám megadásával (1-10) kötelező.
25. Élő vagy holt csalihallal, halszelettel való horgászat esetén kizárólag egy ágú horog használata engedélyezett! Ilyen horgászmódszernél a háromágú és kétágú horog használata a méreten aluli halak védelme érdekében TILOS!
26. A Kis-Balatonon naponta 1 db darabszám-korlátozás alá tartozó ragadozó hal (balin, csuka, harcsa, kősüllő, süllő) fogható.
27. A Zalavári Zala-hídtól számított 50 méteren belül kizárólag egy ágú horoggal szabad horgászni, továbbá a pergető horgászmódszer alkalmazása TILOS!
28. Sleppelni csak egy, kézben tartott bottal szabad.
29. A szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az ilyen élő hal szállítása TILOS!
30. A kifogott és szákba, pányvára, bilincsre helyezett halat kicserélni TILOS! A visszaengedni kívánt halat a fogást követően a legrövidebb időn belül el kell engedni.
31. A horgászzsákmány eladása, gazdasági jellegű cseréje SZIGORÚAN TILOS!
32. A horgászzsákmányt a horgász a vízparton nem ajándékozhatja el, és a megtartani kívánt halat kizárólag a saját haltartó eszközé(be)n (szák, bilincs, pányva) tárolhatja, továbbá a horgászat befejezéséig más személlyel nem szállíttathatja el a horgászhelyről.
33. Több napig tartó horgászat esetén a horgász egy időben legfeljebb a Hhvtv. által 2 naptári nap alatt megtartható halmennyiséget tarthat magánál (pl.: maximum 6 db süllő) a horgászhelyen vagy a horgászathoz használt vízi járműben, amennyiben azokat a napi fogható mennyiségek betartásával fogta és könyvelte el a fogási naplójában.
34. Fémből készült haltartó eszköz (drótszák, fémketrec) használata TILOS!
35. A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag behúzós (éves, 7 napos, 72 órás) területi jegy birtokában gyakorolható, a módszer külön fejezetben taglalt szabályozása mellett, amely az említett jegyek mellékleteként és honlapunkon (www.balatonihal.hu/behuzoshorgaszat) olvasható. E szabályozások megsértése a horgászrend megsértésének minősül! Behúzásnak, behordásnak minősül az a horgászmódszer, amelynek során a horgász a szereléket eszköz használatával (pl. csónak, etetőhajó, egyéb megengedett jármű), vagy dobás mellőzésével a vízben begyalogolva, beúszva juttatja el a horgászhelyre. Szintén behúzásnak minősül a vízben történő begyalogolással, majd dobással bejuttatott végszerelékkel való horgászat mindaddig, míg a Balaton átlag vízállása 80 cm felett van (www.hydroinfo.hu).
36. A bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni, illetve felügyeletüket másra bízni TILOS! Őrzött, felügyelt felszerelésnek minősülnek a következő esetek:
a) a horgász a felszerelésének 50 méteres körzetében tartózkodik és a kapásjelző által közvetített jelzésre haladéktalanul reagálva megkezdheti a hal fárasztását;
b) a horgász a vízen tartózkodik, amelynek célja a hal fárasztása, visszaengedése, a horgászhely etetése, vagy (arra feljogosító jegy esetében) a szerelék behúzása.
37. TILOS az etetőhajó alkalmazása, kivéve a behúzásra feljogosító horgászjegyet váltott horgász esetében, amennyiben érvényes bejelentkezéssel rendelkezik.
38. A Balaton teljes medre vízi út – hajózásra alkalmas vízterület. Ezt szem előtt tartva a horgász kártérítési igénnyel nem élhet a vízijármű vezetőjének irányába, amennyiben a felszerelésében, a vízijármű közlekedéséből eredeztethetően bárminemű kára keletkezik. A horgásznak – különös tekintettel a behúzós horgásznak – az elérhető technikai megoldások (például különböző zsinórsüllyesztők) alkalmazásával a felszerelésében keletkező kár lehetősége minimalizálható.
39. A haltelepítések napján a haltelepítés helyétől számított 200 méteres távolságon belül horgászni TILOS!
40. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a parti horgászhely kivilágítása, valamint a horgászathoz használt vízijármű és horgászstégek minden irányból látható fénnyel történő kivilágítása kötelező.
41. A sárga bójákkal kijelölt kíméleti területeken belül közlekedni, horgászni tilos! A kijelölt területek listája a www.balatonihal.hu oldalon olvasható.
42. A helyi kikötőrendek betartása kötelező! Azok megszegése esetén a területi jegy bevonható!
43. TILOS a vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása.
44. A horgászzsákmányt a horgászat befejezéséig a horgászhelyen, vízijárművön feldolgozni TILOS!
45. Szennyezett, szemetes horgászhelyen a horgászatot megkezdeni, vagy folytatni tilos! A horgászat befejezése után a horgászhelyet tisztán kell elhagyni.
46. Foglalt hely létesítése tilos, kivételt képeznek az engedéllyel rendelkező víziállások és a magántulajdonú vízparti ingatlanok.
A horgászrend 2018. február 1-jén lépett hatályba.
A Kirívó és ismétlődő szabályszegések büntetése:
Cselekmény | Területi jegy váltástól való eltiltás |
Bűncselekmény (nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) | 10 év |
Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata: | Az eltiltás idejének duplája, de legalább 2 év |
Élő hal szállítása vagy annak kísérlete: | 5 év |
A horgászrend 6. pontja szerinti áprilisi csónakos tilalom megsértése: | 2 év |
Tilalmi idővel védett hal megtartása: | 2 év |
Darabszám-korlátozás megsértése: | 1-5 év |
Alsó méretkorlátozás megsértése: | 1-3 év |
Felső méretkorlátozás megsértése: | 5 év |
A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, egy, vagy több hal beírásának elmulasztása) | 1-3 év |
A megengedettnél jelentősen több készség használata: | 1-3 év |
A behúzásra feljogosító jegy birtokában őshonos hal megtartása: | 2 év |
Behúzós horgászat arra feljogosító jegy nélkül: | 2 év |
Ismétlődés: | Amennyiben a horgász a fent felsorolt, kirívónak minősített cselekmények közül egyszeri elkövetése és büntetése után újra elköveti bármelyiket, második alkalommal az eltiltás az itt leírtak duplájára emelkedik.
Amennyiben a horgász a fent fel nem sorolt szabálytalanságok miatt kap büntetést, majd az azt követő 3 éven belül bármely más szabálytalanságot elkövet, 2 éves eltiltásra számíthat. |
Frissítve: 2018.01.16.
A darabszám- és méretkorlátozások, valamint a tilalmi idők táblázata a
Balatoni Horgászrend és a 2018. évi naptár szerint aktualizálva:
Halfaj neve (és egyéb korlátozások) | Tilalmi időszak | Méretkorlátozás |
Csuka (75 cm felett naponta 1 db tartható meg) | február 1. – március 30. | 45 cm |
Balin (naponta 1 db fogható) | március 1. – április 27. | 45 cm |
Fogassüllő (70 cm felett naponta 1 db tartható meg) | március 1. – április 27. | 35 cm |
Kősüllő | március 1. – június 30. | 25 cm |
Sügér (naponta 2 kg tartható meg) | március 1. – április 27. | 15 cm |
Domolykó | április 16. – május 31. | 25 cm |
Jászkeszeg | április 16. – május 31. | 20 cm |
Szilvaorrú keszeg | április 16. – május 31. | 20 cm |
Garda | április 16. – május 31. | 20 cm |
Paduc | április 16. – május 31. | 20 cm |
Márna | április 16. – május 31. | 40 cm |
Ponty (A pontyra 70 cm-es felső méretkorlátozás is érvényes!) |
május 2. – május 31.
(A pontytilalom várhatóan idén is feloldásra kerül)
|
35 cm + 70 cm |
Compó | május 2. – június 15. | 25 cm |
Harcsa (A harcsa tilalmi ideje minden méretre vonatkozik!!!) | május 2. – június 15. | 60 cm |
Sebes pisztráng | október 1. -2018. március 30. | 22 cm |
Menyhal – egész évben tilos megtartani! |